1990-ben New Yorkban vásároltam egy klasszikus indiai fuvolát. Ez egy igen fontos út kezdete volt számomra, egész életemben szerettem a keleti zenét, de addig csak gitáron próbáltam modellezni az indiai és szúfi húros technikákat. Egy évre rá San Franciscóban egy házibulin megpillantottam egy japán shakuhachi-t (klasszikus, egyenesen fújt, metszett bambuszfuvola), amellyel az ablakot támasztották ki. Annyira megragadott ez a hangszer, hogy az egész bulit a háztetőn töltöttem, és egyfolytában csak a shakuhachi-t fújtam. Nemsokára alkalmam nyílt kísérletezni: először műanyagcsövekkel, majd bútorbambusszal.

Mivel már régóta rendkívül megragadott a török, perzsa és arab fuvolajátékosok különleges hangzása (például. Omar Faruk Tekbilek, Dzsamsíd Andalibi, Hosszein Omoumi), már régóta készültem rá, hogy megpróbálkozzak a ney-fuvolával (nay-nak is írják), amely egyszerű, kiélezett cső, amelyet oldalra tartva fújnak. Tudomást szereztem arról, hogy ez a hangszer már ókori görög ábrázolásokon is látható, továbbá régen Magyarországon is ismert volt – kaval néven. (Ma már Erdélyben és Moldvában a kaval egy hosszú furulya-típust jelöl, tehát beépített sípja van, de Bulgáriában állítólag még létezik csőformájú kaval.) 1991-ben Isztambulban vásároltam több nay-t. Ott ez népi hangszer is, de egyben szent hangszernek számít: a dervisek különféle révüléses zenéihez használják, és mindenhol előfordul, szent helyszíneken is, de láttam idős embereket is csak úgy fújogatni a teaházban, miközben a tévéhíradót nézték…

A ney-fuvolát még tapasztalt európai játékosnak is rendkívül nehéz először megfújni – a shakuhachival ellentétben a legalsó hangokat a legnehezebb kicsalni a hangszerből. Sokat kísérleteztem visszhangosított fuvolaszólókkal: hazaköltözésem után többször felléptem éjszakai ambient-fesztiválokon. Bár sokan élvezték a zenémet, nehéz volt társakat találni ehhez az alapvetően belső fókuszú zenéhez.

2001-ben találkoztam Annával, és rögtön az elején megállapítottuk, hogy közös szerelmünk a keleti zene. Anna hangja úgy szólt, mintha valami különösen ősi kultúra templomából énekelne. Esküvőnkön is saját zenénk szólt, és visszajelzésként gyakran mondták, hogy „egyiptomias hangzásvilágunk” van.

Azóta sok improvizatív fellépést szerveztünk, például a sziget Cöxpon Ambient-sátrában, a buddhista főiskolán (Jeszenszky István sarod-játékossal). A Benczúr-klubban szervezett klasszikus perzsa esten, valamint a Gödörben szervezett keleti hangszeres fesztiválon Szegedi Csaba ütős kísérte ney-fuvolámat. Zsarnai Gáborral és másokkal együtt felléptünk az Orvostudományi Egyetem kollégiumában, egy divatbemutatón és több kiállítási megnyitón.

A pesti Pótkulcsban többször volt önálló estünk Földi Tamás elektromos gitárossal és Irtl Melindával, aki klasszikus indiai hegedű-tanulmányokat folytat, és helyben tanulmányozta az indiaiak mantra-éneklési technikáit.

Fügedi László az egyik legkedvesebb zenésztársunk, akivel sokáig készültünk arra, hogy készítüónk egy lemezt. Ő volt az együttesben a tablás. Később pedig sazon, egy keleti pengetős hangszeren kezdett el játszani.Alapítottak egy csodálatos együttest Tóth Szabolcsal, a szitárművésszel, stb.

Fodor Balázsa másik legkedvesebb zenész és dallamtársam, aki gitárjával és szövegeivel is elbűvöli a közönséget

„Én vagyok a dallam a zenében…”
(Bhagavad-Gíta)

Számomra ez a fajta zenélés a Földről szól, hogy szerethetjük világunkat, még ha nehéz helyzetben is találjuk magunkat, mint sok olyan kultúra gyermeke, akiktől a minket inspiráló zenék származnak.
(János)

A gondolat már megszületett,
Az elengedés még nem…
A hazatalálás homályos hangon kéri,
Elmehessen a Nagy Útra, a
Kíváncsiság vezetőjével. 
Harihara…
A Hold a vezetőm,
Égi mesterem Ekhnaton,
A Nap szerelmese.

A harmadik dimenzió… a zenei tér.
A hang  rezgés — a fülben eltűnik.
A zenei érzés, ami belül átalakul és szétárad.
Örvény. Csiga.
Messziről indul befelé,
belülről kifelé lassul.
És a végtelenben összeér.
Line of light –
Nem tudjuk honnan hova megy
Logaritmikusan tekeredik,
spirál, mint a fül.
Napfogyatkozáskor az anyag repül a Föld felé
Szférák harmóniája a földi komplementer
Örök idő és a pillanatnyi idő olyan, mint a füstkarika és a levegő mikor találkoznak és egymásba tűnnek
(Anna)